Kentaur a mitológiában

A kentaurok (görögül Κένταυρος) félig ember, félig ló alakú lények a görög mitológiában. A korai attikai és boiótiai vázafestményeken, úgy ábrázolták őket, hogy egy emberalakhoz kapcsolódik egy ló fara, később már úgy, hogy egy emberi torzóhoz kapcsolódik egy ló marja, ahol a ló nyakának kéne lennie. A félig ember, félig ló teremtményt sok író úgy ábrázolta művében, mint olyan lény, aki két fajta határán áll, és ez természetében is meglátszik. Gyakran egymással ellentétben álló tulajdonságaikat domborították ki, például az állatias, meg nem szelídített oldalukat mutatja be a lapithákkal vívott csata története, a megfontolt, bölcs oldalukat pedig a Kheirón kentaurról szóló mítosz.
A kentaurok ismertek arról, hogy szeretik a bort, és amikor isznak, akkor a nőkre is hamar szemet vetnek. Sok szüzet raboltak el a kentaurok. Dionüszosz kíséretének gyakori tagjaivá váltak. A Pelión hegyen laktak, Thesszáliában. A legenda szerint Ixióntól származnak.
Történt ugyanis, hogy az örökké féltékeny Héra párt keresett magának, hogy megbosszulja Zeusz félrelépéseit. Ixiónt alkalmasnak találta erre a célra, és az ifjú lapita király szerelemre lobbant az istennő iránt. Azonban Zeusz fülébe jutott a találka híre, és egy felhőből megformázta Héra alakját (Nephelé), majd ezt elküldte a légyottra. Ixión pedig nem sokat tétlenkedett, és lefeküdt a felhő-istennővel. Ebből a vad románcból született Kentaurosz, aki előszeretettel közösült vadlovak kancáival, s így félig ember félig ló alakú teremtmények jöttek a világra, akiket apjuk saját országában telepített le.
A kentaurok között akadt bölcs és békés teremtés is, de nagy részük részeges és erőszakos volt. Így történt, hogy Peirithoosz lapita király lakodalmán is túl sok bort ittak, és a megrészegült kentaurok el akarták rabolni királyuk és vendéglátójuk menyasszonyát, és a többi meghívott feleségét is. A fényes ünnep így vált borzalmas vérontássá. Kitört a lapiták és a kentaurok között a háború, aminek végén a megmaradt kentauroknak el kellett hagyniuk Thesszáliát.
A kentaurok végzetét Héraklész negyedik feladata jelentette, amikor Pholosznál vendégeskedett. A Héraklész és a kentaurok közti csatában a legtöbb kentaur meghalt, Nephelé pedig záporesőt sírt, amitől megereszkedett Héraklész íjhúrja. A sok kentaur legyilkolását végül Nesszosz bosszulta meg.
Ki is az a Nesszusz?
Nesszosz (Νέσσος, latinul: Nessus) Ixion és Nephelé, a Felhő fia, a görög mitológia híres kentaur alakja, akit Héraklész ölt meg, amiért az Euénosz folyó révészeként elrabolta feleségét. Nesszosz mérgező vére viszont Héraklész halálát okozta később.
Nesszosz a kentauroknak Héraklésszal történt összecsapása után elmenekült Phóloéból, és az Euénosz folyónál révészkedett. Azután került erre sor, hogy hiába támasztott záporesőt a kentaurok felhőnagyanyja, Nephelé, Héraklész az esővíztől használhatatlan íj nélkül is képes volt szétkergetni a borszagtól megvadult támadóit.
Így történt, hogy mikor Héraklész feleségével, Déianeirával Trakhiszba tartva az Euénosz folyóhoz érkezett, Nesszosz kentaurt találta ott révészként. Nesszosz az istenek meghatalmazott révészének adta ki magát. Fizetségért vállalta, hogy Déianeirát átviszi hátán a túlpartra, elegendő, ha Héraklész maga úszik át. Héraklész kifizette a kért bért, átdobta íját és buzogányát a túlpartra, és beleugrott a vízbe. Erre Nesszosz felkapta az asszonyt, elrohant vele az ellenkező irányba, majd félmérföldes távolságban a földre dobva őt, meg akarta erőszakolni. Déianeira segítségkiáltására Héraklész a túlpartról célozva lőtte át nyilával Nesszosz mellét.  A haldokló Nesszosz Déianeirának egy varázskeveréket ajánlott, amivel Heraklész ingét bekenve, annak hűségét biztosíthatja magának. Összetevői: Nesszosz földre lövellt ondója, a sebéből kiömlött vér, és olivaolaj. Déianeira hallgatott rá, és sietve korsóba gyűjtötte, majd lepecsételte a hozzávalókat, Héraklész előtt pedig mindezt elhallgatta.
A varázsreceptnek más változatai is ismertek:

• A kentaur egy a saját vérével átitatott fonalat adott Déianeirának azzal, hogy azt szője bele Héraklész ingébe.
• Az egész vérfoltos ingét ajánlotta fel erre a célra, majd elmenekült egy közeli lokriszi törzshöz, és csak ott halt bele a sebébe. Temetetlen holtteste olyan mérges bűzt árasztott, hogy erről lokrisz lakóit ozolisziaknak, azaz büdöseknek nevezték el. A forrás, aminek partján meghalt, szintén bűzös maradt és teli van alvadt vérrel. 

Déianeira Héraklész számos szeretőjét tűrte el amíg, már idősebben, rászánta magát a varázsszerre. Ezúttal ugyanis Héraklész azt kívánta volna tőle, hogy egy fedél alatt éljen az új asszonnyal. Csak amikor már elküldte Héraklésznek a ládába zárt mérgezett inget, akkor döbbent rá, hogy nem szerelmi varázs lesz az ing hatása. Az udvar kövére kivetett maradék gyapjú ugyanis a napmelegen égni kezdett, és az udvar kőlapjai közül is bugyborékoló vörös tajték tört elő.  Az oltár tűzénél áldozó Héraklész húsát emészteni kezdte a méreggel átitatott ing. Héraklészt gyilkos őrjöngésbe kergette a kín, fákat tépett ki, vétlen embereket ölt. Déianeira önkezével vetett véget életének. Héraklész a folyóba is hiába vetette bele magát, kínjaitól csak a legmagasabb hegycsúcson, tölgyfából és vadolajfatörzsekből rakott máglya váltotta meg, amin mintegy megágyazott magának. A Zeusz villámaitól lángra lobbant máglya elégette Héraklész halandó felét, apjától, Zeusztól örökölt halhatatlan fele pedig az istenek kapusaként folytatta életét az Olümposzon.